2023. február 1-jén 71 résztvevő és 18 előadó részvételével került megrendezésre Egerben az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, az Oktatási Hivatal, a Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs Szakosztálya és a Magyarországi TÉT Egyesület közös szervezésében a nagy érdeklődésre számot tartó országos pályaorientációs módszertani konferencia. A konferenciának az egyetem adott helyet és a konferencia fővédnöke Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke volt.*
A konferencia céljaként az fogalmazódott meg, hogy a plenáris előadások mellett minél szélesebb spektrumon nyújtson lehetőséget a pályaorientációs tevékenységekhez és az életpálya-építéshez kapcsolódó módszertani műhelymunkák megvalósítására, ahol a résztvevő szakemberek számára lehetőség nyílik az együttgondolkodásra és a horizontális tudásmegosztásra.
A délelőtti plenáris előadásokat a youtubon élő közvetítésben követhették azok a kollégák, akik valamilyen okból nem tudtak részt venni a konferencián. A teljes délelőtti program felvételről visszanézhető az alábbi linken: https://www.youtube.com/watch?v=46v_MAHi3Ew&t=124s
A konferenciát Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona az egyetem rektora és Brassói Sándor fővédnök nyitották meg. Köszöntőjükben mind a ketten hangsúlyozták a pályaorientáció folyamat jellegét és az életpálya-építés támogatásának fontosságát.
Brassói Sándor előadásában az Oktatási Hivatal szerepét, feladatait és lehetőségeit mutatta be a pályaorientáció területén. Beszélt a felsőoktatási felvételi eljárásban bekövetkezett változásokról, a megváltozott eljárásrendekről és összehasonlítva bemutatta a Hivatal fejlesztésében létrejött Országos Pályaorientációs Mérést (OPM) és a Pályaorientációs Mérőeszközt (POM). A felvételi keretszámok változásának és a felvételi rendszere módosításának szükségességét indokolta.
Ahogy a pályaorientációs folyamat, úgy az iskolaválasztási, pályaválasztási döntés is többszereplős, és kiemelt szerep jut benne a családnak. Annus Gábor, a Családbarát Magyarország Központ szakmai igazgatója beszélt azokról a fejlesztésekről és pilot programokról, amelyeken keresztül segíteni, támogatni kívánják a családokat és a szülőket a pályaorientációs folyamatban. Új programjaik között szerepelnek szülői workshopok, pályaorientációs témában szerveződő kerekasztal-beszélgetések, szülőképzések és az ágazatközi együttműködések támogatása.
Dr. habil Hanák Zsuzsanna főiskolai tanár, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézetének igazgatója azokról a tévutakról, nehézségekről tartott előadást, amelyek a végzettség nélküli korai iskolaelhagyás veszélyét növelik. Felvázolta a kutatócsoportjuk általi eredményeken keresztül, hogy a pályaorientáció milyen prevenciós lehetőségeket rejt magában az iskolakezdéstől a végzettség megszerzéséig. Hangsúlyozta, hogy az egyéni képességek nagyon erősen megjelenhetnek az iskolai teljesítményekben, amelyek nemcsak sikerélményhez juttathatnak, hanem akár iskolai kudarcélmények halmozódását is magukkal hozhatják, ami később nagymértékben befolyásolhatja a középiskola típusának választását, a kényszerválasztásokat, és ezáltal a lemorzsolódás veszélyének növekedését.
-Sokan sokféleképpen gondolkodnak a pályaorientációról, az életpálya-építésről, azonban ez sokszor pusztán annak az eredménye, hogy mindenki csak a saját diszciplináján keresztül, saját fogalmi keretein belül közelíti meg a kérdéskört. Dr. habil Borbély-Pecze Tibor Bors, a Wesley János Lelkészképző Főiskola egyetemi docense és a Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs Szakosztályának elnöke arra mutatott példát az „Életpálya-építés interdiszciplináris megközelítése” címet viselő előadásában, hogy az egyes tudományterületek (közgazdaságtan, jog, munkavállalási tanácsadás, pszichológia stb.) mennyire más fogalmi kerettel dolgoznak, és az életpálya-építésnek csak egy-egy szegmensét fedik le, ami meg sem közelíti a teljes képet. Ebből kifolyólag ezen tudományterületek metszéspontja, a képzéstől a munka világáig, néha alig látszik. Éppen ezért tartja elengedhetetlennek, hogy már a szakemberképzésben és a szakmai tevékenységek során is interdiszciplinárisan közelítsünk ehhez a témához, hogy minél komplexebben tudjunk vele és érte dolgozni.
Hasonló megközelítésre volna szükség a társadalmi felelősségvállalás növelésének érdekében az érettségi feltételeként bevezetett 50 óra iskolai közösségi szolgálat esetében is. Dr. Kenderfi Miklós, a MATE VFGI Humántudományi és Szakképzési Tanszék tanszékvezetője, egyetemi docense és a Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs Szakosztály alelnöke „Az Iskolai közösségi szolgálat pályaorientációs szemléletű megközelítése” címmel tartott előadást, melyben az iskolai közösségi szolgálat 5 órás felkészítő és 5 órás feldolgozó szakaszára vonatkozóan osztott meg kutatási eredményeket, megvalósítási ötleteket és módszertani javaslatokat a jelenlévőkkel. Kiemelte, hogy az Iskolai Közösségi Szolgálatra mint pedagógiai folyamatra kellene tekinteni, ahol a tanulók felkészítése és a megszerzett tapasztalatok pedagógiai szintű feldolgozása elengedhetetlen. Így a folyamatnak önismereti és pályaismereti hozadéka is lehetne a diákok számára.
A plenáris előadások záró előadását Kalóné Szűcs Erzsébet, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Oktatási Igazgatóságának főigazgatója tartotta, melyben a felsőoktatási felvételi eljárásban történt változásokról és az új lehetőségekről beszélt, kitérve az egyetem sajátosságaira.
A délután folyamán három egymást követő párhuzamos workshop szekciókban, három-három különböző workshop került megvalósításra, így összesen kilenc módszertani workshop közül választhattak a jelenlévők. A módszertani workshopok tervezésénél kiemelt szempont volt, hogy a pályaorientációban részt vevő különböző szakértelemmel rendelkező kollégák (pedagógusok/oktatók, tanácsadók, pszichológusok) megtalálhassák a számukra hasznos és építő jellegű műhelymunkákat, így biztosítva a tapasztalatszerzést és horizontális tudásmegosztást.
Az alábbi műhelymunkák valósultak meg:
Ütőné Dr. Visi Judit az Oktatási Hivatal projektje által fejlesztett Pályaorientációs Mérőeszközt (POM) mutatta be interaktív módon. A résztvevők az egyetem informatikatermében maguk is kipróbálhatták az eszközt, és kérdezhettek a program szakmai vezetőjétől.
,Tudlik Csilla az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Neveléstudományi Doktori iskolájának doktorjelöltje, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat pályaválasztási tanácsadója többek között a saját pályaismeret-bővítést segítő eszközeit mutatta be és osztotta meg a jelenlévőkkel. Az eszközök alsó tagozattól egészen a középiskolás korosztályig alkalmazhatóak.
,Sáfrány Judit az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Neveléstudományi Doktori iskolájának doktorjelöltje, a Markoth Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet klinikai szakpszichológusa a pályaválasztási döntést mint krízishelyzetet közelítette meg, és az ezzel járó szorongás oldására és kríziskezelésre mutatott technikákat. Eseteket ismertetve beszélték át a lehetséges kezelési és megoldási módokat.
Veresné Kalcsó Krisztina, a Hatvani Bajza József Gimnázium igazgatóhelyettese és Federics Ibolya, a Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat pályaválasztási tanácsadója a „Mi legyek, ha nagy leszek? Innovatív lehetőségek egy gimnázium pályaorientációs munkájában” című, a Euroguidance Tanácsadó díj 1. helyezését elnyert pályamunkájukat mutatták be, mely egy gimnázium komplex pályaorientációs rendszerébe és működésébe engedett bepillantani. A program 9-12. évfolyamon, tehát 4 tanéven átívelő önismeret, pályaismeret, képzési utak és munkaerőpiaci fókusszal dolgozik.
Dr. Suhajda Csilla egyetemi docens, a Magyarországi TÉT Egyesület elnöke, Kovács Mónika a Magyarországi TÉT Egyesület tehetséggondozó munkacsoportjának vezetője és Tajtiné Lesó Györgyi, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Neveléstudományi Doktori iskolájának doktorjelöltje, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem pályatervezési csoportvezetője és a Magyarországi TÉT Egyesület ifjúsági munkacsoportjának vezetője a különböző pályaorientációs foglalkozásokhoz kapcsolható „Problémafókuszú pályaorientációs praktikák, technikák” bemutatására vállalkozott. Az interaktív műhelymunka alkalmával a résztvevők maguk is kipróbálhattak néhány módszert. Nagy érdeklődést váltott ki a „mandala”, a „svájci sajt” és a „hatkalap módszer”is.
Dr. Hadnagy József egyetemi docens, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Szociálpedagógia tanszék tanszékvezetője és a Roma Szakkollégium elnöke a Roma Szakkollégiumban megvalósuló hallgatótámogatás módszertanát mutatta be a mentori kihívásoktól a fejlesztési tervekig. A hátrányos helyzetű hallgatókkal való több éves mentori munkájának tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel.
Borsné Horváth Edina és Federics Ibolya, a Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat pályaválasztási tanácsadó munkatársai az általuk fejlesztett és készített, a gyakorlatban is használt online eszközöket mutatták be és osztották meg a jelenlévőkkel. Bemutatták a szakszolgálat által fejlesztett PáVa mobilapplikációt és az online platformokon kidolgozott önismeret- és pályaismeret bővítést segítő, illetve a képzési utak megismerését támogató online játékokat.
Dr. Fazakas Ida, a MATE VFGI Humántudományi és Szakképzési Tanszék egyetemi docense a pályaismeret-bővítés lehetséges módszertani eszközeként egy társasjátékot mutatott be a résztvevőknek.
Dr. Pirisi Edina, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Szociálpedagógia Tanszék egyetemi docense a gyermekotthonban nevelkedő gyerekek számára szervezett „Készíts egy filmet a jövődről!” című projekthetet mutatta be, melynek központi eleme a jövőkép volt. A programban részt vevő fiatalokat több szakember is segítette. Az egyéni jövőképpel való munkából készült forgatókönyvek elkészítése után, a jelenetek leforgatásában is aktívan részt vettek. Majd egy profi vágó csapat segítségével elkészítették a végleges kisfilmeket, mely kézzelfogható produktumként nagymértékben hozzájárult az egyéni céljaik realizálhatóságához.
* A konferencia az RRF-2.1.2-21-2022-00033 számú „Az EKKE gyakorlatorientált felsőfokú képzéseinek infrastrukturális- és készségfejlesztése” című projekt keretében valósult meg.
Tajtiné Lesó Györgyi